péntek, 06 január 2017 17:06

Házszentelés

Rate this item
(0 votes)

Urunk megjelenésének ünnepén (Epifánia, Vízkereszt) a frissen megáldott szenteltvízzel a bűnbánat jeleként és a keresztségre emlékezve hintjük meg ("asperges") jelenlévő híveinket. Talán szívünk-lelkünk nyitottságát is élesíti ez a szertartás, felidézve a Krisztus születését kutató három király/bölcs cselekedetét: vágyakoznak, keresnek, elindulnak, felismernek, megtalálják őt és ajándékkal adóznak előtte! A tisztító erejű, lelki megújulásra fogadott áldást innentől hagyományosan kiterjesztjük mindazok számára, akik az újévben ezt otthonuk számára is szeretnék befogadni.

 

A ház- és lakásszentelés tehát nem annyira az építőanyagnak, a falaknak, a nyílászáróknak, a berendezésnek vagy a tetőcserépnek szól, hanem az azt létrehozó és hajlékká alakító (társteremtő), lélekkel megáldott (teremtmény) embernek. Az egyház Isten nevében és képviseletében felkínálja, a megerősítést váró hívő ember pedig szabad akaratával kérheti az áldást, és ezzel az új év indításául és az ilyenkor tett elszánások, fogadalmak megtartásával megerősíti Isten és ember kapcsolatát, közös szövetségét. Ne felejtsük, ez a szeretetszövetség szüleink akaratából már a keresztségben megkezdődött, és nem kárunkra van, hanem meggyőződésem szerint földi boldogságunk elősegítésére, kiterjesztésére, sőt, szenvedéseink, függőségeink és bűneink legyőzésére, hiszen Jézus Krisztus maga ígérte: "Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok – én megkönnyítlek titeket. Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, s megtaláljátok lelketek nyugalmát. Az én igám édes, és az én terhem könnyű!" (Mt 11, 25-30)
A házszentelés tehát egy újévi lelkesítő, jószándékot, egységet és szeretetet megújító családi áldás - akár jelen vannak a család tagjai, akár távol! Rábízhatjuk és ajánlhatjuk vele magunkat, gyermekeink és szeretteink ezévben kibontakozódó élettörténetét az Isten gondviselésére, tehát közösségi imádság is, hívő elcsendesülés. És mivel hitünk nem lehet csak magánügy, hiszen jelentős és jótékony következményei vannak saját életünkre és szeretetteinkre, vagy arra a mikrotársadalomra, ahol élünk, a házszentelés egyben egy hitvallás is, mivel látható jele is van az ajtófélfán: 20 + C (vagy G) + M + B + 17 , amely különleges jelentést és tartalmat hordoz, mégpedig Krisztus áldásának hitelesítését a lakás ezévi betérő vendégei előtt, amire az ezt nem ismerők biztos, hogy rá is kérdeznek...

 Mit érdemes még tudni a házszentelésről?

Mint minden áldás és imádság, természetesen a házszentelés is ingyenes. Nem jár (és jót tesz papjával, aki nem is él vele) kötelező vagy "presztízsvacsorával", és ugyancsak nem jár elvárt ajándékokkal, és még ki is lehet maradni belőle büntetlenül ;-) , hiszen mindennél fontosabb a szabad és személyes döntés. Egyéb követelménye nincs, mint a nyitott szívvel és komolyan, ill. eltökéltebben meghozott szándék Isten békéje irányában. És azt se feledjük, hogy az ilyenkor megvalósult találkozásban, esetleg ahhoz kötődő könnyed beszélgetésben jól eső személyes ösztönzést, görcsoldó lelki megerősítést is megtapasztalhat mind a család, mind az Isten követségében járó lelkipásztor, és nem utolsó sorban a közösségépítő, megerősítő ismeretségek is elmélyülhetnek.

 

Ezek után már csak egyetlen szükséges tennivaló marad: jelentkezni plébániánk irodájában vagy személyesen időpontot egyeztetni Attila atyával! Kérem, hogy akik szeretnének házszentelést még január első két hetében tegyék meg! 

Read 3455 times
Joomla Templates: by JoomlaShack